Mit kíván a Sysadmin?
22 év tapasztalat az IT outsourcing és a hálózati informatika világában. Ennyi idő alatt nem csak megismerni, de megérteni is illik a szakmabelieket - mi motiválja, mi lelkesíti az informatikusokat? Mit kíván a piac, és mit az IT szakmában dolgozók? Utóbbira kerestük a választ a HWSW által szervezett Sysadmin day-en. Nap mint nap találkozunk új jelöltekkel, álláskeresőkkel, vagy épp pályaváltókkal. Ahány személyiség, annyi mozgatórugó - mindenki mást keres vagy lát meg egy adott pozícióban; sokszor személyiségfüggő,...
Végzett a Nexpery 5. évfolyama
Szinte csak most vágtak bele hallgatóink az 5 hónapos képzésünkbe azonban már túl is vagyunk a Nexpery évzáróján. A múlt hét folyamán egy hangulatos vacsorával hivatalosan is lezártuk a Nexpery 5. évfolyamát! A több hónapnyi elméleti és gyakorlati felkészülés meghozta eredményét, hiszen hallgatóink teljesítették a kihívást, sikeres CCNA vizsgát tettek. Diákjaink így megszerezték belépőjüket a hálózatok izgalmas világába, most pedig L1-es szakemberként vágnak bele karrierjük építésébe! Nagyon örülünk és büszkék vagyunk arra, hogy az első évfolyamban végzett hálózati informatikus szakemberek már közel négy éve dolgoznak változatos munkakörökben, mint: rendszermérnök, junior vezetéknélküli hálózati...
MagiCom a 22-dik Tímár László Esettanulmány Versenyen
Kis túlzással, amióta létezik esettanulmányi verseny a Pannon Egyetem Gazdaságtudomány Karán, a MagiCom minden évben lelkes támogatóként jelent meg. Sőt, fordítva talán még jobban hangzik. Amióta létezik MagiCom, valamilyen formában mindig ott álltunk és állunk a „Tímár” mögött. Nálunk mindenki tudja, ha február vége, akkor felkerekedünk és kisebb-nagyobb szakértő csapattal indulunk Veszprémbe. Hogy miért szeretjük? Mert mindenki nyertesen távozik a versenyről, mindenki beleteszi a saját tudását és mindenki kiveszi a végén a maga „nyereményét”. Van, aki...
5 gondolat a tervezett informatikai továbbképzésedhez vagy átképzésedhez
5 éve képzünk hálózati informatikusokat a MagiCom akadémiáján, így most 5 gondolatban fogalmazzuk meg, hogyan tudsz szintet lépni IT-s területen, vagy a bizonytalan, "megfáradt" munkakörödet egy trendi, időtálló szakmára cserélni. A hallgatóink zöme is a fent említett dilemmákkal keresett meg bennünket az elmúlt években még a beiratkozásuk előtt. A dilemmák mögött pedig mindig rendkívül színes és elgondolkodtató történetek álltak. A kkv-s rendszergazdától az étteremvezetőn át a buszsofőrig szinte minden területről érkeztek hozzánk a szakma iránt érdeklődők. Hol hatalmas elszántságot...
Ismerd meg a Hybrid cloud megoldást!
A Cloud megoldások napjainkra szinte már minden vállalatnál megjelentek valamilyen formában. Sőt, van, ahol egyenesen kötelező eleme a vállalati infrastruktúrának, hiszen ez biztosítja a gördülékeny távoli munkavégzést, és a biztonságos stabil folyamatokat. Hybrid és Multicloud, a két nagy irány. Előző cikkünkben megvizsgáltuk, hogy mi is pontosan a Multicloud megoldás, és milyen előnyöket/hátrányokat tartogat egy vállalat számára. Most pedig nézzük, meg, hogy mi is az a Hybrid Cloud! Ahogy a Multicloud megoldásnál, úgy itt is privát és nyilvános felhőszolgáltatások...
Végzett a Nexpery 4. évfolyama
Pillanatok alatt elrepült ez a 10 hónap, így pedig a múlt héten egy hangulatos vacsorával hivatalosan is lezártuk a Nexpery 4. évfolyamát! Hallgatóink sikeresen vették az CCNA és CCNP komplex tanagyagát és a vizsgákat is, így már L2-es szintű tudással rendelkező szakemberként léptek ki a munkaerőpiacra. Mostanra már diákjaink nagy része szuper nagyvállalatoknál dolgozik és lelkesen építi új karrierjét! Nagyon örülünk és büszkék vagyunk arra, hogy az első évfolyamban végzett hálózati informatikus szakemberek már közel három éve dolgoznak változatos munkakörökben, mint: rendszermérnök, junior vezetéknélküli hálózati mérnök, Network Designer, L2 hálózati mérnök, DevOps engineer, és vezetőik visszajelzése alapján sikeresen megállták helyüket. Általánosságban elmondható, hogy...
Multicloud
A Cloud megoldások napjainkra szinte már minden vállalatnál megjelentek valamilyen formában. Sőt, van, ahol egyenesen kötelező eleme a vállalati infrastruktúrának, hiszen ez biztosítja a gördülékeny távoli munkavégzést, és a biztonságos stabil folyamatokat. A megoldások cégenként változnak, hiszen mindenkinél más és más működik, épp ezért a MagiCom-nál sem dobozos termékeket kínálunk ügyfeleink számára, hanem személyre szabjuk megoldásainkat. Hybrid és Multicloud, a két nagy irány Mind a két megoldásnak megvannak a saját előnyei, a vállalat mérete mellett még számos...
MagiCom a 2022-es SYSADMINDAY-en!
Nagyszerű élmény volt a 2022-es SYSADMIN DAY-en találkozni Veletek! A MagiCom-nál rendkívül fontosnak tartunk minden, a rendszeradminisztrátorok és IT-üzemeltetők elismeréséért tett erőfeszítést, ezért örömmel csatlakoztunk idén a HWSW.hu rendezvényéhez. Az érdeklődőket számos, izgalmas játékkal és értékes nyereményekkel vártuk a MagiCom standjánál! Az érdeklődők megismerhették a MagiCom szolgáltatásait, illetve, hogy milyen karrierlehetőségek várják Őket nálunk, emellett pedig aki jelenleg a tudását fejlesztené megismerhette a rendszerüzemeltető képzésünket a Nexpery-t. És, hogy milyen volt az idei SYSADMIN DAY összességében? Remek hangulat, izgalmas...
Hivatalosan is Cisco Partnerek lettünk!
Mostantól hivatalosan is Cisco Select integrátor státuszba lépett a MagiCom! Cisco Select integrátorként a Cisco által kiadott tanúsítvány keretében, kiemelkedő támogatást tudunk nyújtani kiskereskedelmi ügyfeleink számára, hogy hálózataikhoz szükséges megoldásokat, a legköltséghatékonyabban szerezhessék be. A beszerzés mellett teljeskörű szolgáltatásként a tervezésben, konfigurálásban és a támogatásban egy komplex megoldáscsomag is elérhető a MagiComnál! #magicom #cisco #partnership {"copyRProtection":false,"copyRAlert":"Hello, this photo is mine!","sliderScrollNavi":false,"sliderNextPrevAnimation":"animation","galleryScrollPositionControll":false,"sliderItemCounterEnable":false,"sliderCaptionSrc":"caption","sliderItemTitleEnable":false,"sliderItemTitleFontSize":18,"sliderItemTitleTextColor":"rgba(255,255,255,1)","itemCounterColor":"rgba(255,255,255,1)","sliderThumbBarEnable":false,"sliderThumbBarHoverColor":"rgba(240,240,240,1)","sliderBgColor":"rgba(0,0,0,0.8)","sliderPreloaderColor":"rgba(240,240,240,1)","sliderHeaderFooterBgColor":"rgba(0,0,0,0.4)","sliderNavigationColor":"rgba(0,0,0,1)","sliderNavigationColorOver":"rgba(255,255,255,1)","sliderNavigationIconColor":"rgba(255,255,255,1)","sliderNavigationIconColorOver":"rgba(0,0,0,1)","sliderSlideshow":false,"sliderSlideshowDelay":8,"slideshowIndicatorColor":"rgba(255,255,255,1)","slideshowIndicatorColorBg":"rgba(255,255,255,0.5)","sliderThumbSubMenuBackgroundColor":"rgba(255,255,255,0)","sliderThumbSubMenuBackgroundColorOver":"rgba(255,255,255,1)","sliderThumbSubMenuIconColor":"rgba(255,255,255,1)","sliderThumbSubMenuIconHoverColor":"rgba(0,0,0,1)","sliderSocialShareEnabled":false,"sliderZoomEnable":true,"sliderFullscreenEnabled":true,"modaBgColor":"rgba(0,0,0,0.8)","modalIconColor":"rgba(255,255,255,1)","modalIconColorHover":"rgba(255,255,255,0.8)","shareFacebook":false,"shareTwitter":false,"sharePinterest":false,"sliderItemDownload":false,"shareCopyLink":false,"deepLinking":false,"useLightbox":true,"lazyLoading":true,"contentNoPadding":false,"galleryPreloaderColor":"rgba(230,230,230,1)","galleryBgColor":"rgba(0,0,0,0)","galleryBorderRadius":0,"collectionColumns":2,"collectionThumbRecomendedWidth":200,"thumbSpacing":5,"externalLink":true,"externalLinkDefName":"Read More","externalLinkTextColor":"rgba(0,0,0,1)","externalLinkBgColor":"rgba(255,255,255,1)","externalLinkFontSize":18,"captions":true,"captionSrc":"caption","captionHAlign":"top","collectionthumbHoverTitleFontSize":18,"collectionthumbRoundedCorners":0,"collectionthumbHoverTitleTextColor":"rgba(255,255,255,1)","collectionthumbHoverTitleTextBgColor":"rgba(0,0,0,0.8)","collectionthumbHoverBgColor":"rgba(0,0,0,0.4)","collectionThumbSubMenuDownload":false,"collectionThumbSubMenuShare":false,"collectionThumbSubMenuBgColor":"rgba(0,0,0,0.4)","collectionThumbSubMenuBgColorHover":"rgba(255,255,255,1)","collectionThumbSubMenuIconColor":"rgba(255,255,255,1)","collectionThumbSubMenuIconColorHover":"rgba(0,0,0,1)","galleryType":"pgc_sgb_masonry","galleryId":"b2327d4e_1660744838987","images":[{"id":11298,"title":"MAGICOM_Small_Business_Specialized_2022. 07. 06.","url":"https://magicom.hu/wp-content/uploads/2022/08/MAGICOM_Small_Business_Specialized_2022.-07.-06.-1.jpg","link":"https://magicom.hu/?attachment_id=11298","alt":"","description":"","caption":"","mime":"image/jpeg","type":"image","width":1754,"height":1241,"sizes":{"thumbnail":{"height":150,"width":150,"url":"https://magicom.hu/wp-content/uploads/2022/08/MAGICOM_Small_Business_Specialized_2022.-07.-06.-1-150x150.jpg","orientation":"landscape"},"medium":{"height":212,"width":300,"url":"https://magicom.hu/wp-content/uploads/2022/08/MAGICOM_Small_Business_Specialized_2022.-07.-06.-1-300x212.jpg","orientation":"landscape"},"large":{"height":725,"width":1024,"url":"https://magicom.hu/wp-content/uploads/2022/08/MAGICOM_Small_Business_Specialized_2022.-07.-06.-1-1024x725.jpg","orientation":"landscape"},"full":{"url":"https://magicom.hu/wp-content/uploads/2022/08/MAGICOM_Small_Business_Specialized_2022.-07.-06.-1.jpg","height":1241,"width":1754,"orientation":"landscape"}},"meta":false},{"id":11296,"title":"MAGICOM_Select_Integrator_2022. 07. 06.","url":"https://magicom.hu/wp-content/uploads/2022/08/MAGICOM_Select_Integrator_2022.-07.-06.-1-scaled.jpg","link":"https://magicom.hu/?attachment_id=11296","alt":"","description":"","caption":"","mime":"image/jpeg","type":"image","width":2560,"height":1811,"sizes":{"thumbnail":{"height":150,"width":150,"url":"https://magicom.hu/wp-content/uploads/2022/08/MAGICOM_Select_Integrator_2022.-07.-06.-1-150x150.jpg","orientation":"landscape"},"medium":{"height":212,"width":300,"url":"https://magicom.hu/wp-content/uploads/2022/08/MAGICOM_Select_Integrator_2022.-07.-06.-1-300x212.jpg","orientation":"landscape"},"large":{"height":724,"width":1024,"url":"https://magicom.hu/wp-content/uploads/2022/08/MAGICOM_Select_Integrator_2022.-07.-06.-1-1024x724.jpg","orientation":"landscape"},"full":{"url":"https://magicom.hu/wp-content/uploads/2022/08/MAGICOM_Select_Integrator_2022.-07.-06.-1-scaled.jpg","height":1811,"width":2560,"orientation":"landscape"}},"meta":false}],"itemsMetaDataCollection":[],"useClobalSettings":false,"orderBy":"custom"} ...
SD-WAN
Ahogy napról napra egyre több új technológia épül be a munkafolyamatainkba, úgy kell folyamatosan lekövetnünk ezeknek a technológiai megoldásoknak a megfelelő integrációját, hogy kiemelkedő gyorsaságú és betonbiztos informatikai háttér biztosítsa az összehangolt munkavégzés feltételeit, amit az elmúlt 2 év pandémiás időszaka csak még inkább szükségessé tett. Merre tartunk? A vállalatok próbálnak alkalmazkodni a multicloud környezethez az SaaS / IaaS /PaaS alkalmazásokkal. Ennek oka, hogy a WAN hálózatok egy másik korszakra lettek tervezve, mely felett eljárt az idő,...